A kéz és a látás összekapcsolása
A látás: érzékelés és gondolkodás A látás mint érzékelés Az észlelés az érző idegrostok révén, az idegpályákon közvetített érzékletek agyi feldolgozása. Észleleteink a különböző érzékszervekből jövő ingerek nyomán, az agykülönböző projekciós területein alakulnak ki, ahol az inger jellegzetességeinek felismerése és a perceptuális szerveződés — az érzékletek elrendeződése, kapcsolataik kialakulása — történik.
A különféle érzékszervekhez érzékelésfajták és észleletfajták kötődnek. Érzékszerveink: a látás, hallás, mozgás, tapintás, szaglás, ízlelés, haptikus érzékelés.
A szem igen alkalmazkodóképes, nagy hatótávolságú, és a környezetben szerzett tapasztalatok leggyorsabb adatátvitelét biztosító érzékszerv. A környező világot ezért elsősorban látásunkon keresztül értjük meg.
Beszélt nyelvünkben is sok a kép, és hétköznapjaink alapvető képességcsoportja, az információszerzéstől a munkán át a társas kapcsolatokig minden tevékenykedésünket meghatározó digitális kompetencia szintén a jelek megértésén és a virtuális térbeli, látás útján történő tájékozódáson alapul.
- Műszemmel látok, robotkézzel érzek
- Gyakran előfordul az is, hogy más betegségek is társulnak hozzá, mint például ujj-agnózia, diszgráfia vagy diszkalkulia.
- Van-e látvány 120
- Migrénaura – Wikipédia
- A látáskorrekcióról
- Története[ szerkesztés ] Arisztotelész-illúzió Arisztotelész írta le a legrégebbi tapintási illúziót.
- A látás és a gondolkodás összekapcsolása
Az evolúció során érzékszerveink közül a látás alakult ki legkésőbb. Látószervünk a szemből, a látóidegekből és az agy bizonyos részeiből áll. A szemünket érő fény a retina látósejtjeit ingerelve először kémiai jellé, majd elektromos impulzussá alakul, amit a látóideg rostjai agyunk látóközpontjába vezetnek. A két szemünkkel látott kép egymástól kismértékben eltér, de ezt agyunk térbeli képpé alakítja át. A szem a fényingert olyan ingerületté alakítja át, amelynek következménye a külvilágban lévő különbségek felismerése, vagyis a látás.
A fény által közvetített és látószervünkkel feldolgozott információt fény észleletnek nevezzük. Az emberek többsége csak a nm és nm közötti fényhullámokat érzékeli, ráadásul ennek a spektrumnak az érzékelése sem egyenletes. A szem külső lencséje a szaruhártya corneabelül az a kéz és a látás összekapcsolása képes szemlencse található. A szaruhártya nem veri vissza a fényt, hanem közel százszázalékosan alternatív látási módszerek és fókuszál.
A szivárványhártya színe határozza meg a szem színét. A szivárványhártya nyílásának, a a kéz és a látás összekapcsolása az átmérőjét a szemmozgató izmok a szembe jutó fény erősségének függvényében akaratunktól függetlenül, reflexszerűen változtatják. Napfényben a pupilla szűk, kevesebb fényt enged a szembe, gyenge fényviszonyoknál a pupilla mérete megnő, a szembe több fény jut.
A pupillaméret-változtatás célja nem a szembe jutó fény intenzitáskülönbségének a kiegyenlítése, hanem az, hogy sötétben minél fényérzékenyebb, világosban pedig minél élesebb látást biztosítson. A szaruhártya és a szemlencse a retinára továbbítja a külvilág látványait, így alakul ki a fényingerből a kép. A retinán fényérzékelők vannak. A csapok és a pálcikák alakítják az ingert idegingerületté, atovábbi sejtek a retinában a kéz és a látás összekapcsolása feldolgozzák, majd az agy felé továbbítják a jelet, ahol kialakul a fényészlelet, azaz a kép.
A csapok a nappali és színes látásért felelősek. Három, különböző pigment tartalmú csap létezik, amelyek vörös fényre, zöld fényre, illetve kék fényre érzékenyek. A pálcikák biztosítják a szürkületi és esti fényben történő, valamint az oldalirányú, perifériális látást. A kéz és a látás összekapcsolása pálcikák nem látnak színeket, de rendkívül érzékenyek, akár foton érzékelésére is képesek a csapok érzékenysége mintegy ezerszer kisebb, mint a pálcikáké.
A pálcikák fényingerekre adott válaszideje is sokkal kisebb, mint a csapoké, ezért a látóterünkben észlelhető gyors mozgások követéséről a pálcikák gondoskodnak. A látás meghatározó műveletei: a látótér, az akkomodáció, a látóélesség és az adaptáció. A látótér lehet monokuláris az egy szemmel látás tere vagy binokuláris a két szemmel látás tere.
Látótérnek nevezzük azoknak a térbeli irányoknak az összességét, amelyekben a nyugvó szem mozdulatlan fejtartással valamilyen tárgyat észlelni képes.
Az akkomodáció során a külső világot optikailag leképező szem önműködően beáll a mindenkori tárgytávolságra. A látóélesség az egymáshoz közelinek látszó tárgyak elkülönített észlelése. Az adaptáció az a folyamat, amelynek során a látószerv tulajdonságai a látótér fénysűrűségéhez és színingereihez illeszkednek, illetve az az állapot, amely a folyamat befejezése után is tart.
Szem-kéz-koordináció fejlesztése
Az emberi látószerv a sötétben látáshoz külön mechanizmust fejlesztett ki, amelyre jellemző egyrészt a nagy fényérzékenység és a kevés információ, pl. A szem a zöld színnek megfelelő hullámhosszúságú fényre a legérzékenyebb. A színérzet segítségével a látótér két azonos méretű, alakú, szerkezetű, egymáshoz csatlakozó része között különbséget tudunk tenni.
A színérzet jellemzője a színezet, aminek eredménye a színek elkülönítése és tudatosítása, megnevezése. Az ideghártya tartalmazza a fotoreceptorokat és négy utánuk kapcsolt idegsejt osztályt, valamint a látóideget, ami összeköti a szemet az aggyal.
A látóideg mintegy egymillió idegszálat tartalmaz. A retinában információtömörítés jön létre.
A a kéz és a látás összekapcsolása által rögzített kép tömörítése azonban nem egyenletes. A központi mélyedésben minden csapsejthez külön kimenő idegszál csatlakozik, vagyis itt nem beszélhetünk tömörítésről, a retina perifériáján viszont akár kétszáz receptorból származó összesített jelet továbbít egy idegrost.
A retina nemcsak érzékeli a fényt, hanem elvégzi a látott kép előzetes feldolgozását. A retina idegsejtjei a keresztirányú összeköttetések révén érzékelik az egymás melletti receptorok intenzitáskülönbségének a mértékét. Az egybefüggő, egyszínű területek képének közel azonos intenzitású jeleit csak a kareprost befolyásolja a látást, tömörített formában továbbítja a retina az agy felé.
A tárgyak széleinek élei, határoló vonalai, valamint a látótérben megjelenő mozgás már nagy intenzitáskülönbséget jelent, és ekkor a retinától is részletes információkat kap az agy. Ha a foveolától kifelé távolodunk a retinán, a színérzékeny csapok számának csökkenésével arányosan csökken a szem színlátó és részletlátó képessége is, ugyanakkor fokozatosan nő a mozgásérzékelés. A perifériális látószög mindkét oldalra 90 fok. Csupán 1 fokos szögben látunk élesen.
Az a tény, hogy a kéz és a látás összekapcsolása sokkal nagyobbnak tűnik az éleslátás területe, a szemünk gyors működésének köszönhető, amelynek során a gyors és hirtelen, illetve a lassabb szemmozgások váltogatják egymást.
A pásztázó szemmozgások — melyek valójában nem is tudatosulnak bennünk — ellenére a külvilágot statikusnak érezzük. Erről az agyunk látásgyakorlási módszer. Mivel a látás szorosan összefügg agyunk kategorizálási képességével, ezért a látást meg kell tanulni. Legfontosabb fajtái a világosságkontraszt és a színkontraszt. A kontrasztokról bővebben a színekről szóló fejezetben írunk, a kontrasztok felhasználásáról pedig szinte minden tervezési feladatban szó esik.
A formaészlelés méretként és alakként jelenik meg a látórendszerben. Az ember figyelme balról jobbra irányul. Ennek oka az agykéreg szerkezetében van, a vizuális neuronok mozgás- és irányérzékenysége a jobb oldalon van túlsúlyban. alternatív látástechnika
A szemünk már születéskor képes lenne a felnőttkori látás szintjén működni, erre fiziológiai szempontból alkalmas. Ennek ellenére egy újszülött kezdetben csak homályos foltokat észlel, majd tanulási folyamat során élesednek képekké és válnak felismerhetővé ezek a foltok. Agyunknak évekre van szüksége, hogy egy, az alakfelismeréshez használható képadatbázist hozzon létre. A tárgyakat hároméves korunkra már kis részletekből is nagy biztonsággal ismerjük fel, hiszen a korábban látott képekkel hasonlítjuk össze őket.
A látás mint gondolkodás A közvetlen megfigyelést, tehát a szem párhuzamos használatát nem igénylő, belső látás hozza létre a belső vagy mentális képet. Ennek összetevői hasonlóak a valóságosan érzékelthez: forma, mozgás, szín információk mind megtalálhatók benne. Fontos szerepe van az a kéz és a látás összekapcsolása kialakulásában, fogalmak és jeleik, például a tárgy és betűképe azonosításában.
Szerinte nem helytálló az a közkeletű vélekedés, hogy a belső kép pusztán egy leírás, de az sem igaz, hogy a mentális kép fényképszerű. Pléh, b, A fogalmi gondolkodással párhuzamosan működő képi gondolkodás is a látáson alapszik. Kovács Gyula kísérletei szerint Kovács, számos agyterület aktivitása szükséges a vizuális tudat kialakulásához. Ha például kétértelmű képeket, a szemet megtévesztő ábrákat nézünk, egyszerre több magasrendű vizuális terület aktiválódik az agyban, amelyek aktivitása már nem a látott képtől függ, hiszen tudati működés aktivizálta őket.
Egy másik kísérletében tényleges vizuális inger nélkül kimutatható volt ugyanazoknak az agyi területeknek az aktivitása, amelyek egy valóságos látvány hatására aktivizálódnak.
Vagyis, a neuronok hasonlóan aktiválódnak akkor is, ha egy adott tárgyat látunk, és abban az esetben is, ha vizuális memóriánkból kell előhívnunk azokat, mindenfajta fizikai inger nélkül. A pszichikumot tekintve azonban Ön néz valahová, vagyis a tekintet lép ki a szemünkből. A két nézőpont keresztezi egymást.
Ön a projektizmus képességét az agynak tulajdonítja. Mi abban reménykedünk, hogy kölcsönös módon egyesíteni fogjuk a két diskurzust. A megfigyelő reprezentációkat hoz létre és észleli ezeket.
Account Options
Az észlelés egyszerre biológiai folyamat és szimbolikus tevékenység. A látás például nem tekinthető a fényképezőgéppel történő képrögzítéshez hasonlóan passzív folyamatnak most nyilván nem a művészi vagy dokumentumfotóra, hanem a géppel történő egyszerű látvány-rögzítésre gondolunk. A látás aktív folyamat, amely cselekvést követel meg az észlelőtől.
A látás során a figyelem vezérlése, a hipotézisalkotás és az ellenőrzés fontos szerepet kapnak. Az észleletek szimbólumok, agyi állapotok, amelyekben egy dolog helyett valami mást érzékelünk. A hierarchikus befogadáselmélet szerint az észlelés alapvetően információfeldolgozás, hiszen ennek során nem egyszerűen a retinán megjelenő kép tudatosul észleletként, hanem ez a kép sokrétű feldolgozáson esik át.
A diszpraxia
Jó példa erre a kontraszthatás: az egymással érintkező felületek ellentétes minőségeit a látás felerősíti.
A vizuális fogalmakaz agyban tárolt, látványokhoz kötődő ismeretek, melyekre az új formákat és ismeretekre vezetjük vissza. Ebben a takarás jelensége, azaz mélységészlelés rajzokon vagy általában a kétdimenziós ábrázolásokon nem magától értetődő. A vizuális fogalmak, melyek a gyermekkortól kezdve egyre bővülnek, tanulási tapasztalatokban formálódnak. A tanulás és környezeti tapasztalatszerzés az észlelés kulturális sajátossága, melyet az otthoni, iskolai és egyéb életterek alapvetően befolyásolnak.
