Tábor a látás kedvéért, UFFFFF - a füst végleg felszállt 2013

Láthatóvá tenni, láthatóvá válni – Az erdélyi magyar látássérültek első táborában jártam

Written by nemethorsi Olyan táborban jártam, mint még soha. Olyan táborban, ami mindenkinek — legyen bár résztvevő vagy szervező — új volt. Olyan táborban, ami tényleg mindannyiunkat kimozdított a megszokott környezetünkből és életvitelünkből, hogy biztosan kicsit más emberként térjünk haza, mint amilyenként érkeztünk.

Olyan táborban, ahol nem esett egy rossz szó és ahol még azok a fiatalok is jók, nyitottak és motiváltak voltak, akik a bűnözés és a viselkedésprobléma bélyegével érkeztek közénk. Olyan táborban, ahol a magyarságunk meghatározóbb volt, mint életem során bárhol és bármikor. Olyan táborban, ahol nem csak a láthatatlant tettük láthatóvá, hanem egyben mi magunk is láthatóvá váltunk.

Lassan egy éve intenzív figyelemmel követem a Romániai Magyar Nemlátók Egyesületének magyar iskola-projektjét.

UFFFFF - a füst végleg felszállt 2013

A székelyudvarhelyi székhelyű szervezet vezetői és munkatársai már évekkel ezelőtt elhatározták, hogy magyar tannyelvű speciális iskolát hoznak létre az erdélyi magyar látássérült gyermekeknek, ám a projekt igazából az utóbbi egy évben kapott lendületet. Az egyesület egyik munkatársa, Csaba kedves barátom, aki miután a parakerékpáros sportban elérte, amit elérhetett, majd alaposan ki is ábrándult belőle, új úttörő kezdeményezés mellé állt.

Engem az első perctől magával ragadott a projekt lelkesítő lendülete, megérintett az ügy fontossága, az érintett gyermekek és szüleik nehéz helyzete. Nem csoda tehát, ha habozás nélkül mondtam igent a meghívásra, ami az erdélyi magyar látássérült gyermekeknek és családjaiknak szervezett első táborba szólt.

Észak-Magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ honlapja

Talán sose indultam még neki szakmai programnak úgy, hogy ennyire nem tudtam, mire számítsak. Bár megkaptuk a tábor szervezőitől a gyermekek névsorát, életkorát, látásteljesítményük közelítő mértékét, a csoportbeosztást és a tervezett programot is, mégis nagyon sok volt bennem a kérdés.

Tulajdonképpen az indulás napjának közeledtével egyre és egyre több. Nem tudtam, hogy ezek a gyermekek mennyire önállóak, hol és hogyan tanulnak, milyen segédeszközöket ismernek és használnak, mi jelent majd újdonságot a számukra.

Az utolsó nyomok

Ugyanígy nem tudtam, honnan kell kezdeni a beszélgetést a szülőkkel, hol tartanak gyermekük állapotának elfogadásában, milyen kérdéseik, félelmeik, dilemmáik, megoldandó lelki és gyakorlati problémáik vannak. Azt se tudtam, hogyan épül fel a romániai intézményrendszer: hogyan működnek a szegregált iskolák, mit és milyen módszerekkel oktatnak, van-e az integráló iskolákban gyógypedagógus, utazótanár, létezik-e a vakon született gyermekeknek speciális korai fejlesztés, a felnőtt látássérülteknek elemi rehabilitáció, hogyan jutnak a gyermekek vagy az intézmények segédeszközökhöz, tankönyvekhez, információkhoz.

Vagyis azzal szembesültem, hogy nekem legalább annyi kérdésem van, mint azoknak a szülőknek és szakembereknek, akiknek a kérdéseire nekem kell válaszolnom.

tábor a látás kedvéért

A táborban ugyanis nem csak gyerekekkel és szülőkkel találkoztunk és dolgoztunk, hanem szakemberekkel is. Voltak köztük frissen végzett gyógypedagógus lányok, a kolozsvári egyetem gyógypedagógus és pszichológus oktatói, a kolozsvári vakok iskolájának magyar tanárnője és tábor a látás kedvéért egyesület munkatársai. A magyar látássérült emberek képviseletében ketten érkeztünk.

Tábor István 12 éve, egy cég vezérigazgatójaként veszítette el a látását. A traumából szinte azonnal felállt és nem csak ott folytatta munkáját, ahol látóként abbahagyta, hanem képesített coach is lett, ma nyugdíjasként ezzel a tudásával segíti a hozzá fordulókat. A táborban azonban legalább ennyire fontos funkciója volt, tábor a látás kedvéért nem egyedül, hanem Pakli nevű vakvezetőkutyájával együtt érkezett, akitől nem csak a gyerekek ámultak el, hanem a szülők és a szakemberek is.

A vakvezetőkutya ugyanis Szemvizsgálat Prágában, de tulajdonképpen egész Romániában is igazi kuriózum.

Az országban nem csak hogy alig-alig látni segítő kutyákat, de hivatalos kiképző központ sem működik, ahol vakvezetőkutyákat nevelnek. Így aztán István és Pakli nem csak egy bemutató erejéig végzett komoly szemléletformáló és információnyújtó munkát, hanem lényegében az egész tábor során. Jó dolga is volt, az öt nap alatt rengeteg dicséretet, simogatást és jutalomfalatot zsebelhetett be, ez utóbbiakat természetesen szigorúan a gazdi beleegyezésével.

És hogy mi volt az én feladatom? Ezzel kapcsolatban volt talán a legtöbb kérdésem, mivel a tábort megelőző Facebook csoportos beszélgetés során még igencsak kerestem a helyem.

Láthatóvá tenni, láthatóvá válni – Az erdélyi magyar látássérültek első táborában jártam

Szerettem volna itt is, ott is lenni egy-egy kicsit, belekóstolni minden programba, belehallgatni minden beszélgetésbe — ja, és beleszólni is - beleszagolni minden hangulatba, belehelyezkedni minden érzésbe, beleengedni magam minél több élménybe.

Nos, ezt végül szerintem maximálisan a tábor a látás kedvéért kezelésére. Önkéntesként első körben a legnagyobb gyermekek — az én szóhasználatommal már inkább fiatalok — csoportjához osztottak be az egyik gyógypedagógus lánnyal és a kolozsvári magyar tanárnővel.

Hamar kiderült, hogy nagyon eltérő tapasztalatainkat tábor a látás kedvéért nagyon izgalmas hármast alkotunk, ami a csoportvezetést illeti. A csoportunknak, ami összesen 8 fiatalból állt, ismerkedős és önismereti foglalkozásokat szerveztünk.

Ezeken a játékos és beszélgetős alkalmakon a fiúk és lányok többek között olyan kérdésekre keresték a választ, hogy hogyan tudják minél kevesebb kellemetlen érzéssel elmagyarázni a környezetüknek, hogy probléma van a látásukkal, hogy mi a különbség sajnálat és empátia, segítségnyújtás és megalázás között. Özönlöttek felém a kérdések a tanulmányaimról, a munkámról, a mindennapjaimról, a sportról. Hihetetlen élmény volt megtapasztalni azt a kíváncsiságot, szeretetet és bizalmat, ami áradt felém.

Egy 15 éves albino kislány ámulatba ejtő pontossággal és érthetőséggel magyarázta el állapotát a többieknek, a kolozsvári gyerekek őszintén mesélték el a velük megtörtént nehéz, de legalább annyira vicces helyzeteket, egy aliglátó lány pedig megrendítő egyszerűséggel mesélte el, hogy rendszeresen el kell magyaráznia az utca emberének vagy a bolti alkalmazottaknak, hogy miért van fehérbot a kezében.

A napi egy-egy óra szinte semmire nem volt elég, csak a felszínt kapargattuk, de hiszem, hogy kihoztuk ezekből az alkalmakból, amit csak lehetett.

A tábor egyébkéntis leginkább a lehetőségek felvillantásáról, az igényteremtésről, a legalapvetőbb információk átadásáról, a kapcsolatteremtésről, a hit megerősítéséről és a bizalom kiépítéséről szólt, így is rengeteg dolgot szuszakoltunk bele ebbe az alig négy napba. A szülőkkel is igyekeztem sok időt tölteni.

Velük együtt hallgattam meg egy két halmozottan sérült, ma már felnőtt gyermeket nevelő édesanya, György Ida előadását a fogyatékos gyermek családban betöltött szerepéről és arról, hogy milyen és milyen lehet fogyatékos gyermek szülőjének lenni. Ida előadása tengerimalac látása azért volt különleges számomra, mert számos magyarországi szülőhöz hasonlóan ő is egy komplex intézményrendszert működtető civil szervezetet vezet, mely elsősorban mozgássérült és értelmi fogyatékos fiatalok és felnőttek mindennapi életét segíti.

Ida számára is szemléletformáló volt a találkozás, hiszen nem nagyon volt még dolga látássérült emberekkel, jelenleg viszont az apósát kell segítenie abban, hogy hozzászokjon látásának elvesztéséhez.

Szerencsére hamar találtunk közös nevezőt, könnyű volt egyetérteni abban, hogy állapotunk elfogadásában mennyire fontos a humor.

tábor a látás kedvéért mitől romlik a látása

Részt vettem a szülőcsoport egyik ülésén is, ahol hamar megtapasztaltam, hogy az általam elég gondosan kigondolt tartalmi kereteket hogyan írja felül másodpercek alatt felnőtt ember gyermeki kíváncsisága, őszinte érdeklődése, kielégíthetetlennek tűnő tudásszomja, végtelen aggodalma saját gyermekének sorsa iránt, félelmei, sértettsége és mindent felülmúló vágya, hogy gyermekének a legjobbat adja.

Ilyen tábor a látás kedvéért érzelmekkel és végtelen kíváncsisággal szemben aligha lehetett volna magamat keretekkel felvértezve átadni, amit én fontosnak gondolok. Éppen ezért nagyon hasznosak voltak azok tábor a látás kedvéért beszélgetések, amikor egy-egy szülővel teljesen informális keretek között, négyszemközt találkoztunk a reggelire várva vagy az esti szabadprogram idején.

  1. Merülés veszélyes?
  2. Bárhol fel lehet rakni sátrat a helyszínen Biztosíthat egy olyan helyet, ahol korábban mennie kellene Az "auto kempingben" autók engedélyezettek.
  3. Nő látás teszt táblázat
  4. Látási probléma látható
  5. A látás spa kezelése
  6. Bazsi Bátor Táborba ment - Bátor Tábor blog
  7. Bazsi a kölyök onkológia turnusban volt önkéntesünk.

Sokkal több kellett volna ezekből az időkből és beszélgetésekből. Tapasztalat viszont, hogy éppen a szülők voltak azok, akik a legnehezebben nyitottak felénk, látássérültek és szakemberek, illetve látássérült szakemberek felé, e tekintetben is nagyon kevés volt a négy nap, sokan épp a végén kezdtek felbátorodni, kérdezni és beszélni.

  • Látás teszt táblázat háttér
  • Észak-Magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ honlapja :: hírek

Legalább ilyen tartalmasakat beszélgettünk a szakemberekkel is. Sokmindent megtudtam tőlük az erdélyi és romániai fogyatékosügyről, például hogy a gyógypedagógus képzésben ott nincs szakosodás, illetve hogy a fogyatékos gyermekek szüleinek jogában áll gyógypedagógust igényelni az integráló intézménybe gyermekük mellé.

Magát a tábort éppen az a tény inspirálta, hogy az erdélyi magyar látássérült gyermekeknek nincs lehetőségük az anyanyelvükön tanulni szegregált intézményben, vagyis ahogy ezt az egyesület elnöke megfogalmazta: az tábor a látás kedvéért magyar látássérült emberek dupla hátránnyal indulnak egyrészt a fogyatékosságuk, másrészt a magyarságuk miatt.

Ez a dupla hátrány pedig jól mérhető az erdélyi magyar látássérülteknek az átlagnál lényegesen alacsonyabb iskolai végzettségén, munkaerő-piaci lehetőségeik szűkösségén és társadalmi részvételük minimális szintjén egyaránt. Maga a tábor is azért jött létre, hogy az iskola-projekt által érintett gyermekek végre valóban láthatóvá váljanak mind az ügy támogatói, mind a döntéshozók előtt.

A fogyatékos gyermekekkel foglalkozó szakemberek közül talán mindenki több szomorú történetet el tud mesélni, amivel pályája során találkozott. Itt, az erdélyi magyar látássérült gyermekek és családjaik táborában talán még az itthon már megszokottnál is mélyebben megrendítő esetekkel találkoztam.

Nem egy olyan gyermeket és már felnőtt gyermeket láttam, akire szülője a legteljesebb mértékben rátelepedett, elvéve ezzel nemcsak az önállóság iránti legminimálisabb igényét, hanem az életben való érvényesülés lehetőségét is tőle. Ez persze már nem volt számomra újdonság, itthon is bőven látni ilyet. Annál jobban megrázott a tízévesen súlyos regresszióba esett vak kisfiú esete, aki a gyermekvédelem rendszerében nevelőszülőtől nevelőszülőig hánykolódik, miközben a korának megfelelő fejlettségi szint eléréséhez leginkább csak odafigyelést és egy kis bizalmat, szeretetet igényelne.

Egy már majdnem felnőtt fiú, aki a táborban rendkívül tisztelettudónak és segítőkésznek bizonyult, miközben a bűnözés és a viselkedésprobléma bélyegével érkezett, maga mondta ki, hogy itt azért jó, mert jó emberek veszik körül, amit máshol tábor a látás kedvéért tapasztalt meg.

Egy édesanya tízéves vak kislánya kedvéért költözött családjától több száz kilométerre Kolozsvárra, hogy gyermekének ne kelljen az intézet internátusában laknia, így férjét és nagy fiát csak néhány hetente láthatja.

Account Options

Egy alig tízéves szemdaganattól megvakult kisfiút a teljes családja elkísérte: édesanyja és öccse mellett velük volt egy autóbaleset következtében viszonylag frissen mozgássérültté vált édesapja is. Ennek a családnak jelenleg két komoly traumát kell egyszerre feldolgozni, nem is csoda, hogy az édesanya már az első ismerkedős délutánon is elcsukló hangon szólalt meg.

Egy kétéves látássérült kislány leányanya édesanyjával és közös nevelőszülőjükkel együtt érkezett, egy mozgás- és látássérült fiatal lányt pedig csak úgy engedett el az édesanyja, hogy a tábor szervezői elmentek érte és hazavitték, láthatóan egyetlen lépést sem volt hajlandó tenni gyermeke életminőségének tábor a látás kedvéért érdekében.

Egy harminc év körüli, értelmi fogyatékossággal is élő vak nő, aki egy idősek otthonában él, nehéz sorsa ellenére mindig vidáman és a legőszintébb életigenléssel vett részt a tábor mindennapjaiban, miközben nehezített élethelyzete ellenére sokaknak mutatott példát talpraesettségből és önállóságból. Egy tanárnő is volt velünk, aki jóformán az életét tette fel arra, hogy a román tannyelvű kolozsvári intézetben tanuló magyar gyerekeknek tart magyar órákat, miközben anyjuk, gondozójuk, pszichológusuk is egyben.

A nem mellesleg költőként is elismert tanárnő csodálatos versekben is kifejezi, mi mindent adott neki az elmúlt évtizedekben a vak gyermekekkel végzett munka, erről szóló kötete Világtalan világosság címmel jelent meg. Versei közül nem egyet fel is olvasott nekünk, ráadásként pedig a tábor zárásakor megosztotta velünk a négy nap élményei ihlette versét is. A szervezőkben és szakemberekben is gyakran megfogalmazódott, hogy a négynapos tábor célja aligha lehet több, mint a legalapvetőbb információk átadása, az igényteremtés, a jó példák bemutatása, az élmény megadása gyerekeknek és szülőknek egyaránt, hogy nincsenek egyedül a nehézségeikkel.

Fő témakörök

Éppen ezért olyan alapvető témákat választottunk a délelőtti nagycsoportos előadásokhoz, mint a tábor a látás kedvéért vezető technika és a fehérbot hasznossága, a számítógép és az okostelefon látássérültként való használata és a segítő alkalmazások, valamint a vakvezetőkutya nyújtotta előnyök a közlekedésben. Az erdélyi szakemberekkel jól kiegészítettük egymást: míg mi be tábor a látás kedvéért mutatni az ott még ismeretlen, ám nálunk már működő eszközöket és szolgáltatásokat, ők abban tudtak a családoknak segíteni, hogy Romániában mi hol és hogyan érhető el, legyen az segédeszköz, jogi garancia, szolgáltatás vagy segítségnyújtás.

Az információcsere olyannyira beindult, hogy az utolsó előadást követően a gyengénlátó gyermekek szülei spontán eszközbemutató keretében kezdtek tapasztalatcserét a gyermekeik rendelkezésére álló nagyítókról. Mivel ez mégiscsak egy nyári tábor volt, a komoly dolgok mellett természetesen szórakozásból is bőven kijutott.

Nem telt el este közös zenélés, éneklés nélkül.

állítsd vissza a látványt magad

Egy teljes délutánt töltöttünk a közeli strandon. A szervezők számára ez a program tűnt a legnagyobb kihívásnak, hiszen minden látássérült gyermek és felnőtt mellé látó segítőt kellett biztosítani, a gyermekekre való odafigyelés felelőssége pedig gyakorlat hiányában többeket nyomasztott, de végül nem csak épen, hanem élményekben is gazdagon tért mindenki vissza a táborba.

Másnap délután egy kürtőskalácsos műhelybe látogattunk, ahol mindenki kipróbálhatta ezt az ősi mesterséget, ráadásként pedig degeszre is ehette magát ebből a hagyományos édességből. A kisebb gyerekek csoportjai sokat játszottak, emellett volt lehetőség kézműveskedésre, a tandembicikli és a csörgő focilabda kipróbálására, nagy sétákra, futkározásra és játékra a jó levegőn. Azt még ugyanis nem is említettem, hogy a tartalmas program helyszínéül a Szentegyháza melletti Hargita Keresztyén Tábor szolgált.

tábor a látás kedvéért szem égési látás

A táborhely éppen a Hargita lábánál, mintegy méteres tengerszint feletti magasságban található, hatalmas fás parkkal, tiszta és a városinál lényegesen hűvösebb levegővel.

Itt még az arrafelé szokatlan hőséget is gyerekjáték volt elviselni. Hamar eltelt a négy nap gyermekeknek, szülőknek, szakembereknek egyaránt. A tábort záró értékelésen, melynek vezetését legnagyobb örömömre rám bízták, olyan kérdésekre kerestük közösen a választ, hogy a résztvevők számára mi volt a legnagyobb élmény, mi az, amiből jövőre többet szeretnének, illetve melyek voltak azok a dolgok, amelyekből kevesebbet vagy más módon igényelnének.

Mert a negyedik nap végére mindannyiunk számára biztossá vált, hogy tábor jövőre is lesz. És hogy mi az, amiből jövőre többet kívánnak a résztvevők? Hát, gyakorlatilag mindenből: napból, résztvevőből, programból, tudásból és tábor a látás kedvéért, játékból, mozgásból, speciális eszközökből, közös alkotásból, zenéből és táncból.

Gyermekfesztivál és összművészeti tábor is lesz Kapolcson

Kevesebbre leginkább csak esőből és tábor a látás kedvéért kicsit meglepő módon szabadidőből volt igény. Négy napra egy olyan világba csöppentem, ami kicsit eltér a mindennapjaimtól.

Olyan emberek közé, akik számára sok tekintetben újdonság az, ami nekem már természetes, akik végtelen kíváncsisággal, bizalommal és tudásvággyal fordultak felém, akiknek magyarságtudata és istenhite sokkal erősebb, mint amit a saját környezetemben megszoktam. Számomra kicsit varázslatos csodavilág ez a maga sajátos szavaival, amiket nem mindig értek, számunkra néha nehezen érthető történeteivel, őszinte fórum hogyan kell kezelni a látást szándékú tenni akarással, hatalmas szívvel és segítőkészséggel, a szakmaiság fölényét nélkülöző természetességgel.

Akárhányszor Erdélyben járok, újra és újra rácsodálkozom minderre, de talán még sose volt ilyen erős ez az élmény, mint most. Folytatás pedig lesz. Tervek, ötletek, pályázatok, tanulmányok, álmok és remények már vannak, azért pedig együtt tudunk és fogunk tenni, hogy mindezekből létrejöjjön Székelyudvarhelyen az a magyar tannyelvű intézmény, ahol a vak gyermekek és felnőttek nem csak tárgyi tudást szerezhetnek, hanem önállóságot, magabiztosságot és hitet kaphatnak a mindennapi küzdelmekhez.

A tábort több sajtóorgánum is felkereste, cikkek és televíziós hír is született az eseményről. Vagyis, úgy tűnik, sikerült az érintett gyermekeket és családokat láthatóvá tenni, ahogy számukra is láthatóvá vált számos lehetőség, példa és életút.

Fontos információk